Az utóbbi napokban azon morfondíroztam, hogy mivel lehetne rávenni hallgatótársaimat, hogy írásokat meg mindenféle alkotásokat küldjenek ide. Az ugyanis elég uncsi, ha csak én koptatom itt a klaviatúrát és a blognak is elsődleges célja, hogy közös szerkesztés alá kerüljön majdan.
Szóval ezeken gondolkoztam, közben persze rajzoltam mint egy nyomtató és hát ekkor jött az evidens ötlet: nekiállok leadás-sztorikat gyűjteni. Azért gondolom (most még), hogy jó ez, mert mindannyiunknak vannak élményeink, főleg persze rosszak. Akadnak azért vicces és tanulságos emlékek, meg persze van hogy sírni tudnánk mikor összetörik a makettünk.
Olyankor mátrixosan lelassul minden és mintha percekig repülnének az apró balza darabok szerteszét a K épület lépcsőjén, a szívünk is megáll egy percre, majd pedig a még éppen maradt darabokat mi magunk rugdossuk és tapossuk szanaszét őrült ordítozás és vérbenforgó szemek kíséretében. Hát kábé ilyen érzés ez.
Ez tehát a szándékom, írjatok nekem történeteket mindannyiunk örömére és szórakoztatására! Nem baj ha kiderül névszerint egy-két oktatóról, hogy milyen szívtelengyökér, de persze a hallgatóbarát-tanárok neveit se titkoljuk.
A cím: humanplotter@gmail.com
Szóval ezeken gondolkoztam, közben persze rajzoltam mint egy nyomtató és hát ekkor jött az evidens ötlet: nekiállok leadás-sztorikat gyűjteni. Azért gondolom (most még), hogy jó ez, mert mindannyiunknak vannak élményeink, főleg persze rosszak. Akadnak azért vicces és tanulságos emlékek, meg persze van hogy sírni tudnánk mikor összetörik a makettünk.
Olyankor mátrixosan lelassul minden és mintha percekig repülnének az apró balza darabok szerteszét a K épület lépcsőjén, a szívünk is megáll egy percre, majd pedig a még éppen maradt darabokat mi magunk rugdossuk és tapossuk szanaszét őrült ordítozás és vérbenforgó szemek kíséretében. Hát kábé ilyen érzés ez.
Ez tehát a szándékom, írjatok nekem történeteket mindannyiunk örömére és szórakoztatására! Nem baj ha kiderül névszerint egy-két oktatóról, hogy milyen szívtelen
Utolsó kommentek