Eltelt 2 nap poszt nélkül, ülepedtek bennem az emlékek. Íme a véleményezés, nem mintha az enyém számítana, de azért tessék:
Ami jó volt:
Péntek éjszakai makettezés, az előző posztban erről még nem beszéltem. Születtek komolytalan, de annál viccesebb dolgok, de hálistennek megépíthető és így is vicces építmények. Szombat reggel feketébe öltözött oktatói zsűri érkezett, akik kiválasztották a legjobb művet. A győztes pályaműha jól emlékszem a debreceni csapat, (update: bocsi) eLeMeL csapat munkája, hamarosan publikáljuk a művet.
Szombat délelőtti és koradélutáni programok: műbika, szumó és élőcsocsó. Nem kell ezeket bemutatnom, mert aki nem próbálta ki őket, az úgy sem érti milyen király. Jót hülyültünk a debreceniek és a pécsiek csapataival, mindenben benne voltak. Bizony, ők jófejek, nagyon.
Az építészeti előadások hozták a hozzájuk fűzött reményeket, hasznosak és érdekesek voltak. Az érdeklődők száma viszont meglepően kevés volt, ami picit ciki is, mert az előadó építészek(Zsuffa, Erő, Gunther) tényleg nagyon készültek.
Mondanom sem kell, legnagyobb sikere Kőhalmi Zolinak volt. Ennyi ember még nem röhögött egyszerre a mi kis kollégiumunkban. Elhozta a kislányát is, aki szintén olyan jó fej, mint az apuci. Sokan mondogatták, hogy ilyen csúnya embernek, hogy lehet ilyen szép lánya! :-)
Épp csak kitódultunk a stand-up után az udvarra, amikor egy bohócra lettünk figyelmesek. Mintha megint 7 meg 8 évesek lettünk volna, úgy álltunk sorba lufiállatokért. És itt is volt nevetés, mert nem kétszer vert át minket valami abszurd poénnal.
Ami jó volt:
Péntek éjszakai makettezés, az előző posztban erről még nem beszéltem. Születtek komolytalan, de annál viccesebb dolgok, de hálistennek megépíthető és így is vicces építmények. Szombat reggel feketébe öltözött oktatói zsűri érkezett, akik kiválasztották a legjobb művet. A győztes pályamű
Szombat délelőtti és koradélutáni programok: műbika, szumó és élőcsocsó. Nem kell ezeket bemutatnom, mert aki nem próbálta ki őket, az úgy sem érti milyen király. Jót hülyültünk a debreceniek és a pécsiek csapataival, mindenben benne voltak. Bizony, ők jófejek, nagyon.
Az építészeti előadások hozták a hozzájuk fűzött reményeket, hasznosak és érdekesek voltak. Az érdeklődők száma viszont meglepően kevés volt, ami picit ciki is, mert az előadó építészek(Zsuffa, Erő, Gunther) tényleg nagyon készültek.
Mondanom sem kell, legnagyobb sikere Kőhalmi Zolinak volt. Ennyi ember még nem röhögött egyszerre a mi kis kollégiumunkban. Elhozta a kislányát is, aki szintén olyan jó fej, mint az apuci. Sokan mondogatták, hogy ilyen csúnya embernek, hogy lehet ilyen szép lánya! :-)
Épp csak kitódultunk a stand-up után az udvarra, amikor egy bohócra lettünk figyelmesek. Mintha megint 7 meg 8 évesek lettünk volna, úgy álltunk sorba lufiállatokért. És itt is volt nevetés, mert nem kétszer vert át minket valami abszurd poénnal.
Ami nem volt jó:
Architlon. Már megint azt várták el, hogy síkhülyére idd magadat és vetkőzz le. Ugyanazok a szar feladatok voltak, mint tavaly meg tavalyelőtt, csak most másik oldalról haladva kellett teljesíteni. Gratulálunk a kreativitáshoz. A nyertes csapat receptje a következő: rakd ki minél több helyen a nemi szervedet és lóbáld a haverod fülébe. Azt hogy mit műveltek a már a gólyatáborban is gáz tiktakkos feladatnál, le sem írom.
Most ezt túlzásnak érzed kedves olvasó, nem hiszed el. Pedig így van. Erre adják a pontokat, ezzel lehet Építész Napokat nyerni. Reméljük, hogy jövőre ráébred a szervezőség, hogy ennyi csapatot nem lehet versenyeztetni a Gellérten, mert összetömörülnek és nem csak a meztelenül hányás szórakoztatja az embereket...
Lépjünk túl ezen egy kicsit, mert a rendezvény nem csak ebből az igénytelen vetélkedőből állt. Volt 2 remek GöDöR bulink, jó volt a zene, sokan is voltunk. De nem értem azt a nagy színpadot a tornateremben, azt írták valahol, hogy lesz koncert, Fabula Rasa. Csak nekem nem tűnt fel, hogy lett volna ilyen? Volt ott egyáltalán valaki? Ismeri őket valaki? Írjatok nekem!
Szumma:
Nem volt rosszabb, mint tavaly, sőt javulás van. Többen jöttek el, többen voltak a második nap programjain is. Jó volt a szombat változatos összeállítása, mindet élveztük. Örömmel konstatáltuk, hogy megalakult a Gasztrokör és főzőtt nekünk finom vacsorát.
Gratulálunk a főszervezőknek, pihenjenek egy nagyot! Találkozunk jövőre ugyanitt!

Utolsó kommentek